2025. 12. 25., 14:24
Na, hát a Mounjaro… nem tudom, ki hogy van vele, de nálam konkrétan úgy jelent meg az életemben, mint egy csendes, de határozott lakótárs, aki egyszer csak közli: „Figyelj, ennyi kaja bőven elég lesz.” Az első napokban még kerestem az étvágyamat, mint amikor a távirányító eltűnik a kanapéban. Nem volt dráma, csak egyszerűen nem érdekelt az evés úgy, mint előtte. A hűtő ajtaját kinyitottam, ránéztem, majd bezártam… és ez korábban nálam science fiction volt.
A legviccesebb része az volt, amikor megszokásból szedtem volna repetát, aztán a testem rám szólt, hogy „tesó, ezt most engedjük el”. Nem rosszul lettem, nem haltam éhen, csak hirtelen elfogyott a lelkesedés. A kajával való kapcsolatom olyan lett, mint egy régi ismerős: jóban vagyunk, de már nem lógunk együtt egész nap.
A súlyváltozás sem úgy jött, hogy reggel felkeltem, és eltűnt 10 kiló, inkább sunyin, alattomosan. Egyik héten még semmi, aztán egyszer csak feltűnt, hogy a nadrág nem próbál meg megfojtani. Edzések mellett sem voltam kuka, inkább egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb állapot jött, mintha a szervezetem nem lenne folyamatos „kaját akarok” üzemmódban.
A legviccesebb része az volt, amikor megszokásból szedtem volna repetát, aztán a testem rám szólt, hogy „tesó, ezt most engedjük el”. Nem rosszul lettem, nem haltam éhen, csak hirtelen elfogyott a lelkesedés. A kajával való kapcsolatom olyan lett, mint egy régi ismerős: jóban vagyunk, de már nem lógunk együtt egész nap.
A súlyváltozás sem úgy jött, hogy reggel felkeltem, és eltűnt 10 kiló, inkább sunyin, alattomosan. Egyik héten még semmi, aztán egyszer csak feltűnt, hogy a nadrág nem próbál meg megfojtani. Edzések mellett sem voltam kuka, inkább egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb állapot jött, mintha a szervezetem nem lenne folyamatos „kaját akarok” üzemmódban.